Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szeretetnyelvek II.

2010.11.15

Szeretetnyelvek 2. rész

A második szeretetnyelv – igazi együttlét

Aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, annak leginkább az okoz boldogságot, ha társával tartalmas időt tölthet együtt. Nem úgy, hogy egy szobában nézik a tévét, ahol gondolataikat az esti film köti le, sokkal inkább minőségi együttlétről van szó, a másiknak teljes figyelmet áldozva: nincs más, csak te.
Lehet ez egy közös vacsora, kirándulás, vagy egy kellemes otthoni beszélgetés, a lényeg azonban te vagy: szeretlek, és ezért érdekel minden, ami veled, körülötted van, minden, ami téged foglalkoztat. Figyelek rád és csak rád – mert egymáshoz tartozunk.
Az igazi együttlét akkor megfelelő, ha az adott tevékenységet legalább egyik fél szereti csinálni, ha a másik fél hajlandó csinálni és ha mindkét fél tudja, hogy miért csinálják – azért, hogy az együttléttel fejezzék ki egymás iránti szeretetüket. Az igazi tevékenységformák teremtik meg a kellemes emlékek alapját, mindazt, amire később szívesen visszaemlékezünk, amiről beszélgetni tudunk, ami tartalmassá teszi az életünket.

Az odafigyelés – meghallgatás művészete
A pár kedves szó nyelvéhez hasonlóan az igazi együttlétnek is van dialektusa – az igazi beszélgetés. Míg a kedves szavak esetén az a hangsúlyos, amit mondunk, addig ebben az esetben az, amit hallunk. Olyan barátságos társalgásról van szó, ahol a beszélgetők empátiával hallgatják meg a másik élményeit, gondolatait, kívánságait. Kérdéseket tesznek fel, melyek megoldják a másik nyelvét, azt éreztetik, hogy kíváncsisággal hallgatják őt. Ha társunk szeretetnyelve az igazi beszélgetés, vagyis ettől érzi, azt, hogy őt szeretik, és mi szeretnénk neki örömet szerezni, akkor érdemes az odafigyelés-meghallgatás művészetét kifejlesztenünk magunkban.

- Az első lépcső ezen az úton a szemkontaktus:
Nézzünk beszélgető társunk szemébe, mikor vele beszélünk, és ne a falat bámuljuk.
 
- A második lépcső az osztatlan figyelem, vagyis senki és semmi másra nem figyelünk, csak arra, akivel beszélünk. Ha éppen egy izgalmas újságcikk köt le bennünket, akkor valószínűleg nehezen tudjuk figyelmünket tárunkra összpontosítani… Ilyenkor jó, ha pár perc türelmet kérünk tőle: „Tudom, hogy fontos dolgot szeretnél mondani, ami engem is érdekel. Szeretnélek tejes figyelemmel meghallgatni, de ezt most nem tudom megtenni. Kérlek, adj nekem tíz percet, addig befejezem és meghallgatlak.”
 
- Harmadikként figyeljünk oda az érzésekre: mi az, amit társunk átélhet. Ha nem vagyunk biztosak benne, kérdezzünk rá bátran: „És ez milyen érzéseket keltett benned?” vagy „Mit éreztél akkor, …?” A negyedik lépcsőfok a testbeszéd, azaz figyeljük meg a szavakat kísérő nem verbális jelzéseket: a testtartást, a mimikát, a hanghordozást. A kimondott szavakat megerősíthetik, de kétségbe is vonhatják ezek a jelek. És végül: ne szakítsuk félbe partnerünket! A cél az, hogy megismerjük az ő gondolatait, megértsük őt, és nem az, hogy jól odamondjunk neki.

Önfeltárás


Meg kell tanulnunk beszélgetni, és ennek talán legnehezebb mozzanata az önfeltárás. Nagyon fontos, hogy szembesüljünk önmagunkkal és képesek legyünk őszintén elmondani érzelmeinket – természetesen nyugodtan, még akkor is, ha fájdalmas az, amiről beszélünk. Soha nem vezet jóra, ha saját érzelmeinket elnyomjuk. Legtöbbször saját agressziónkat, dühünket nem tudjuk hogyan kezelni: vagy levezetjük másokon, vagy szőnyeg alá söpörjük, de a legritkább esetben beszéljük ki magunkból, oldjuk meg azzal a személlyel a problémát, aki, vagy akinek a cselekedete miatt forrongunk. Talán azért igyekszünk kerülni az ilyen beszélgetést, mert érezzük: nem tudnánk kontrollálni magunk, elszaladna a ló velünk, és olyan gondolatokat zúdítanánk a másik nyakába, amit nem „érdemel” meg.

Ugyanakkor azt javaslom, hogy nézzünk szembe önmagunkkal: érezzük a dühöt, menjünk bele – és amikor rájöttünk, hogy valóban mi is okozta bennünk ezt a kellemetlen érzelmet, akkor oldjuk fel. Ha kell, beszéljük meg, de mindenképpen érett, felnőtt módon, nyugodtan. A szőnyeg alá söpört gyűlölet egyszer kirobban – jobb ennek elejét venni.