Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Negatív érzelmek és kezelésük kisgyermekkorban

2010.11.15

Negatív érzelmek és kezelésük kisgyermekkorban

Az érzelem

Az érzelem a személyiség szubjektív állapotát és a környezethez való viszonyát fejezi ki. Alapvető testi szükségleteinket érzelmek kísérik, melyeket a szocializálódás során megtanulunk, bizonyos fokú kontroll alatt tartani. Érzelmeink kihatnak az egész szervezetünkre, és szoros kapcsolatban vannak az idegrendszerünkkel. Érzelmeinket, hangulatainkat leginkább mimikával, mozdulatokkal, testtartásunkkal, hangszínünkkel fejezzük ki. E téren azonban igen nagy eltérések lehetnek. Ugyanazt az érzelmet egy temperamentumosabb ember jóval intenzívebben élheti meg és fejezheti ki, mint egy higgadtabb típusú személyiség.
 
Az érzelmeket több szempont szerint csoportosíthatjuk. Egy érzelem lehet:

a) A cselekvés jellege szerint: pozitív és negatív.
b) A cél elérésének mértéke szerint: feszítő és feloldó.
c) Kötődés szerint: intellektuális, esztétikai, morális.
d) Az érzelmi állapot jellege szerint: hangulat, indulat, szenvedély.
 
Korai érzelmek

Az újszülöttnek a szó szoros értelmében még nincsenek érzelmei, bár mutat bizonyos indulati reakciókat, ha valamiben hiányt szenved, vagy valami kellemetlenség éri. Kivörösödik, sír, megfeszíti a testét, stb., így jelzi, hogy valamely szükséglete kielégítésre vár. Ezek azonban még nem érzelmek. Valódi érzelmek akkor kezdenek kialakulni, amikor a környezet (a szülők, nevelők, testvérek…) a csecsemő jelzéseit visszaigazolják, arra reagálnak. Így a baba jelzései differenciálódnak: megtanulja, miképpen sírjon, ha éhes, ha teli a pelenkája, vagy ha fájdalmat érez. Hasonlóképpen, a szülei is megtanulják, hogy az egyes sírások milyen típusú gondozást igényelnek.
 
Félelem

Bár nem szeretjük, a félelem szükséges rossz az életünkben. Veszélyhelyzetre hívja fel a figyelmünket, és a már megtapasztalt rossztól való félelem segít, hogy legközelebb elkerüljük a bajt.
 
Konkrét félelem, amikor a gyermek egy meghatározott tárgytól, vagy személytől fél, s ennek az eltűnésével a félelem is megszűnik.
Szimbolikus félelemről beszélünk, ha a gyermek egy mesefigurától, vagy csupán egy általa elképzelt lénytől, jelenségtől fél.
Szorongás, pedig akkor alakul ki, ha a gyermek biztonságérzete van veszélyben, ha úgy érzi, hogy az általa ismert és szeretett személy, tárgy, vagy helyszín nem elérhető számára.

Hogyan kezeld?

Légy mindig magabiztos (vagy próbálj annak tűnni), mert megnyugtatóan hat a gyermekedre, ha látja, hogy ura vagy a helyzetnek. Ha félsz bizonyos dolgoktól (póktól, kutyától, stb.), lehetőleg ne sikítozz, és ne is utálkozz a gyermeked füle hallatára. Ezzel ugyanis beleneveled a saját félelmedet. Elég, ha higgadtan felhívod a figyelmét a lehetséges veszélyre, melyet az állatok jelentenek számára.

Szorongás

A szorongás 6-8 hónapos kor körül jelentkezik először. Ekkor a baba már elkezd ragaszkodni az édesanyjához, vagy ahhoz a személyhez, aki a legtöbb időt tölti vele. Ennél fogva elkezd félni is attól, hogy elveszíti őt. Az első negatív érzelem az ú.n. nyolc hónaposok szeparációs szorongása. Ez a jelenség akkor tapasztalható, ha a gyermek látóteréből kikerül az anya, vagy a gondozó, s a szeretett személy visszatértekor általában megszűnik. Szeparációs szorongás azoknál a kicsiknél is megfigyelhető, akik korábban sosem féltek az idegenektől. A szorongás tovább fokozódik, ha a baba várja, hogy a szülője visszatérjen, ám ez hosszú ideig nem következik be.

Hogyan kezeld?

Fogadd el, hogy ez egy természetes jelenség, kikerülhetetlen fejlődési szakasz. Egyes gyermekeknél enyhébb, másoknál erősebb lefolyású időszak, kinek-kinek a habitusa szerint. Ne próbáld erővel idegenek társaságába kényszeríteni a kisbabádat, és ne hagyd többször magára, mint amennyiszer feltétlenül szükséges! Időnként persze muszáj elválnotok egymástól, de ilyenkor ne szökj meg előle, mert, ha felfedezi, hogy eltűntél, de nem tudja, hová, az csak még erősebb szorongást kelt benne. Inkább röviden, határozottan búcsúzz el tőle, néhány szóval mondd el hová mész, meddig maradsz és próbálj valóban visszaérni az ígért időpontra! Így megtanulja majd, hogy bár olykor eltávolodsz tőle, bízhat benned, mert mindig visszatérsz.

Kudarc

A kisgyermek ügyeskedéseit sajnos rengeteg kudarc kíséri. Amikor szeretne már járni, de elbotlik, szeretne felmászni az ágyra, de nem bírja felhúzni magát, szeretné pontosan összeilleszteni a kirakós játékot, de sehogyan sem sikerül. Mindez fontos tapasztalás, hozzátartozik a gyermek testi és lelki fejlődéséhez. A kudarc ugyanakkor igen kellemetlen élmény számára, frusztrációval tölti el, és esetleg kedvét szegi a további kísérletezésnek. Ne engedd, hogy így legyen!

Hogyan kezeld?

Igyekezz olyan feladatokat állítani a gyermeked elé, melyeket korához mérten közepes erőfeszítéssel meg tud oldani! (A túl könnyű „préda” untatja, a túl nehéz elkeseríti.) Légy mellette, és segítsd, ha szükséges, de ne akard helyette megoldani a feladatot! Ha valami nem sikerül, biztasd, bátorítsd! Sokszor előfordul, hogy a gyermek lehetetlent szeretne véghezvinni, pl. egy 10 centis tárgyat próbál átpréselni egy 5 centis résen. Ilyenkor tudatosítsd benne, hogy ez képtelenség, mutasd meg, hogy ez neked sem sikerülhet, s emiatt semmi értelmes szomorkodni. Helyette keressetek olyan kihívást, mely legyőzhető.

Harag, agresszió

Agresszióról akkor beszélünk, ha a gyermek cselekvése szándékosan valaki, vagy valami ellen irányul. (Súlyosabb forma, ha önmaga az „ellenség”.)
Fejlődése során a gyermek sokszor akadályokba ütközik. Vagy azért, mert amit szeretne elérni, megtenni, még meghaladja a képességeit, vagy azért, mert az számára „tiltott gyümölcs”. Ilyenkor természetes feszültség keletkezik benne, harag, melyet valamilyen formában le kell vezetnie. A kicsik legtöbbször kiabálással, toporzékolással, sírással fejezik ki haragjukat, de nemritkán dobálnak tárgyakat cél nélkül, vagy célzottan, esetleg ütnek, rúgnak, harapnak.
 
Hogyan kezeld?

Nagyjából 3 éves korig az ilyen agresszió normálisnak mondható. Ez nem jelenti azt, hogy szó nélkül rá kell hagynod, ha tombol, csupán arról van szó, hogy nem kell megijedned tőle. Különösen arra ügyelj, hogy önmagában, más gyerekben, állatban ne essen kár!

A szabályokat próbáld meg előre lefektetni, ne a játék hevében kelljen váratlanul megtiltanod valamit! Ha már kialakult a dühroham, csitítgatás, vagy büntetés helyett jobb, ha engeded magától lecsillapodni, majd biztosítsd gyermekedet az együttérzésedről! „Megértem, hogy dühös vagy, a helyedben én is az lennék. Mégsem helyes, ha így viselkedsz, mert ezzel kárt/fájdalmat okozhatsz másoknak.” Végül minden esetben ajánlj a gyermek számára olyan elfoglaltságot, melyben sikerélménye lesz!