Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A belső erő felfedezése

2010.11.15

A belső erő felfedezése

Többnyire nem erőtlenek, hanem inkább szétszórtak vagyunk. Energiánkat következetesen elfecséreljük: túl sokat áldozunk belőle mindenféle haszontalanságokra. Ahhoz, hogy a bennünk rejlő lehetőségeket felmérhessük, először is a fölösleges ténykedéseinket kell magunkban tudatosítani. Rengeteg energiát fordítunk problémáink kibeszélésére. Mire végeztünk a panaszkodással, a megoldás már nem is foglalkoztat bennünket. Sajnos a modern életforma kifejezetten ösztönöz a pótcselekvésekre. Nem nagyon merülhetünk el önmagunkban, hiszen ott a telefon, a tévé, na meg a számítógép. Figyelmünket bármikor le tudjuk kötni. A tartalom nem fontos, lényeg, hogy a benyomás, hatásos legyen.
 
Egyesek már a villamoson sem bírják ki mobilozás nélkül: általában jelentéktelen témákról fecsegnek, esetleg közlik beszélgetőtársukkal, hogy két perc múlva megérkeznek a találkára. Mármost akik tömegközlekedési eszközöket vesznek igénybe, valószínűleg nincsenek túlságosan eleresztve. Ennek ellenére szépen gazdagítják a szolgáltatókat. Egyébként akadnak olyanok, akik egy bevásárló központ mosdójában is telefonálnak! Nem vicc! A nagyarcú üzletember a klotyón ülve fennhangon egyezteti ügyeit a mobil segítségével. Egy másik a piszoár előtt intézkedik hasonló módon. Ráadásul az általam hallottak alapján a problémák nem voltak halaszthatatlanok! Hiába, ma már alapvetően hiányzik a stílusérzék. A pótcselekvések kiküszöbölésével nemcsak mentális energiákat, hanem súlyos pénzeket is megtakaríthatunk!
 
Ahhoz, hogy valóban kiaknázhassuk a bennünk rejlő lehetőségeket, először fel kell ismernünk azt, ami valóban fontos számunkra. Pusztán a fölösleges tevékenységek mellőzésével is rengeteget teszünk lelki egészségünkért.

Sajnos a legtöbben túlhajszolt életvitelt kénytelenek folytatni. A felszínes hozzáállás a társadalmi viszonyok következménye. Mivel mindig el kell adni valami újdonságot, az embereknek nincs idejük arra, hogy igazán elmélyedjenek. A hatalmasok úgy alakították a viszonyokat, hogy a kisemberek minden energiájukat felemésszék a túlélésért folytatott küzdelem során. A lelki tanácsadók hajlamosak minden problémát a hozzájuk forduló egyén nyakába varrni. Hazugság, hogy csak és kizárólag a hozzáállásunkkal van a baj. A spiritualitás mestereinek azon kellene munkálkodniuk, hogy a társadalmi viszonyok lehetővé tegyék az egyéni fejlődést és kibontakozást. Csak utána jöhet az útmutatás!

Első lépések

A türelem nem éppen erősségünk. A gyorsfogyasztás kultusza borzasztóan rossz hatással van ránk: nem tudunk várakozni, az eredményeket azonnal akarjuk. Elvárjuk, hogy fáradozásaink rögvest megtérüljenek. A belső erő felélesztéséhez azonban időre van szükségünk. Arra a titokzatos valamire, amiből mindig kevesebb van a kelleténél. Mindazonáltal érdemes odafigyelni Lao-ce szavaira: „Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik.” Először tehát olyan célokat kell kitűznünk magunk elő, melyeket akár holnap is elérhetünk.
 
Csak akkor kommunikáljunk, ha tényleg van mondanivalónk!
Szabadidőnkben arra figyeljünk, ami valóban foglalkoztat bennünket!
Pihenés közben ne rágódjunk a problémáinkon!

Ha csak ezt a három tanácsot megfogadjuk, máris rengeteget tettünk önmagunkért. Most már tudatosan mérlegelhetjük, hogy mire van igazán szükségünk. Amint megtanultuk figyelmünket a lényeges mozzanatokra összpontosítani, észre fogjuk venni, hogy milyen sok energiánk is van valójában. Végeztünk a nagytakarítással: csak az maradt meg, amire tényleg szükségünk van. Lehet, hogy egy picit visszarettenünk. Talán hiányoznak a fölösleges kellékek. Helyzetünk azonban arra késztet bennünket, hogy végre használjuk is, amivel rendelkezünk. A hosszú fecsegések helyett végre magunkkal foglalkozhatunk. Nem szükséges, hogy elkezdjük a meditációs technikák elsajátítását! Egyszerűen gondoljuk végig tennivalóinkat!
 
Fontos, hogy problémáink tudatosuljanak bennünk! Melyek nem tűrnek halasztást? Valamelyikük esetleg megoldhatatlannak bizonyul. Ebben az esetben azon kell munkálkodnunk, hogy milyen módon tudjuk elviselhetővé tenni. Miközben felmérjük, hogy mely problémáink adódnak hozzáállásunkból, melyek pedig életkörülményeinkből, mély önismeretre teszünk szert.

Fontos, hogy legalább magunkkal szemben legyünk őszinték. Fél siker, ha már gyengeségeinket valóban képesek vagyunk észrevenni. Mivel mind céljainkat, mind pedig a felmerülő nehézségeket illetően tisztán látunk, most végre kezdődhetnek a lelki gyakorlatok. Kintről befelé fogunk haladni, tehát mindenek előtt kapcsolatainkat és az élethez való hozzáállásunkat próbáljuk alaposan átgondolni.

Önátadás

Sokat beszélünk a kommunikációról. Talán azért, mert már nem is tudjuk, hogy miről is van szó valójában. Alig tudunk a másikra figyelni: társaink gyakran csak akkor érdekesek számunkra, ha éppen valami dolgunk van velük. Hajlamosak vagyunk eszköznek tekinteni a többieket.
 
Annak érdekében, hogy valódi belső erőre tegyünk szert, nem szabad magunkba zárkóznunk! Próbáljuk meg határainkat a végsőkig kitolni! Mi magunk is a Mindenség részei vagyunk: ugyanazon gigantikus erő éltet bennünket, mint az összes többi jelenséget. Ha tudatosult bennünk a kozmikus egylényegűség, már könnyedén hangolódunk másokra. Még ellenfeleinket is jobban megértjük, ezáltal a küzdelem során ügyesebben boldogulunk, ráadásul nem fogunk fölöslegesen kegyetlenkedni.

Nem arról van szó, hogy hirtelen szeretni kezdjük az egész világot. Ezután sem fogunk rajongani azért, amitől eddig viszolyogtunk, viszont ellenérzéseink tudatosításával már megértőbbek leszünk, ezáltal könnyebben boldogulunk a felmerülő nehézségekkel. A kozmikus egység megtapasztalásával járó nyitottság tehát nem veszélyezteti identitásunkat, vagyis fölöslegesen tartanánk a kiszolgáltatottságtól. Mivel nem vagyunk magunkba zárva, sokkal könnyebben tudunk erőt meríteni a leghétköznapibb helyzetekből is. Végre meg tanulhatunk adni. Nagyon fontos mozzanat ez!

Nem egy lelkileg sérült emberrel hozott össze a sors. Valamennyien hosszasan sorolták, hogy mennyi mindent nem kaptak meg az élettől. Őszinte szánalommal fordultam feléjük, ugyanakkor próbáltam más oldalról is megvizsgálni lehangoló helyzetüket. Igazából föl sem merült bennük, hogy ők vajon mit adhatnának. Szerintem, igenis ezen kell alaposan elgondolkodniuk. Mert csak akkor kaphatnak figyelmet, ha mutatnak magukból valami érdekeset.
 
A lelki útkeresés során először azt kell magunktól megkérdeznünk, hogy mit adhatunk a világnak. A válasz keresése során tehetünk szert igazi önismeretre. Ha valóban fontos, hogy mások kapjanak tőlünk valami értékeset, máris rengeteg lelki energiát szabadítunk fel magunkban. Sokkal többet, mint pusztán meditációs gyakorlatok által. A különféle technikák is csak akkor szolgálnak épülésünkre, ha eszközökként kezeljük őket.

A valódi kikapcsolódás

A legnehezebb feladat önmagunk újratöltése. Ahhoz, hogy sikerrel járjunk, elménket ki kell kapcsolnunk. Nem szabad erőszakosan próbálkozni! A gondolatok áramlását ne akadályozzuk! Hagyjuk őket békén! Ha tudatosan arra törekszünk, hogy ne gondoljunk semmire, csak megnehezítjük a dolgunkat. Próbáljunk meg inkább a légzésünkre összpontosítani! Ha ügyesen összpontosítunk, elménk magától elcsendesedik. Reggelente és esténként áldozzunk öt-öt percet a teljes semmittevésre! Üljünk nyugodtan, és figyeljük szenvtelenül a gondolatok áramlását! Ne számítsunk mennyei látomásokra! Éppen az a cél, hogy elménkben helyet biztosítsunk az alkotó, valóban értékes benyomások számára. Halkan, egészen halkan lélegezzünk! Előbb-utóbb érezni kezdjük, hogy valósággal feloldódunk a környezetünkben. A gyakorlat előtt érdemes egy keveset tornázni. Az első kudarcokkal nem szabad törődni! Lehet, hogy hetekre lesz szükség, a hatás azonban nem marad el! Nagyon fontos, hogy miközben megpróbáljuk kikapcsolni magunkat, a problémákat lehetőleg hagyjuk hátra! Például írjuk fel őket egy cetlire! Ezáltal úgy érezhetjük, hogy a gyakorlás ideje alatt nem nyomják a lelkünket.